| |
Razzia Cattani: Aki jó lesz, kettőt kap A
Tudósok Szupergyár című lemezéről
Tudósokat lejátszóba
helyezve enyhén fehérbor áztatta nejloningben parkettánfekvés közben
hedbengelés és üvöltés lehetőleg a hasizmok kiiktatásával. Öngibbonjóga,
ezenkívül megveszed. -rc-
Az elöljáróbanokról le kellene
szoknom, de mint már a múltkor is leszögeztem magamnak, mindenről le
kellene szoknom, amire eddig rászoktam, még arról is, hogy ismert zenei
szakíró vagyok, amire nem is én. Azért, hogy a szupergyárnak jó legyen, és
hogy róla most szó legyen (rég rímeltem ilyen jót).
A most
következő kifinomult műelemzésre tekintettel már most kijelenteném, hogy a
legújabb Tudósok albumot mindenkinek meg kell vennie, különben pogácsára
lépek. Azért kell mindenkinek megvennie, mert heti egy full volumén
lejátszott Szupergyár jót tesz, különös tekintettel az előző bekezdésben
taglalt problémára.
Mindez azért van, mert a Tudósok a legjobb -
mondjuk nem úgy, ahogy a többi zene a legjobb, hanem úgy, hogy ha nem
hallottad még, akkor voltaképpen igazából nem lehet egyéb támaszok alapján
elképzelni, vagy elképzeltetni (és attól nehéz most ezt írni, sírjanak
nyugodtan). Bár bebaszással megközelíthető, igazából ez abból is egy olyan
mintha Koti doktor is mellettünk ülne, és olyanokat mondana, hogy
"csontváz" meg "delfin".
A kedves gyárlátogatók - DrMáriás, Kovács
Benedek, Endrei Dávid, Bartha Krisztián, Rátgéber László (igen, tudják),
Dezső Tóni, Rozsonits Tamás - hazamentek, de itt felejtették a
hanghordozót, amelyet meghallgatunk, miközben lapátoljuk a progressziót.
Továbbá: "nekem elég a kiszabott idő".
(Index.hu, 2001 május 15.)

Para-Kovács Imre: Ha még nem tűnt volna fel
senkinek
Megjelent, kapható, rettenetes és borzongató. A
Tudósok új lemeze olyan, mintha olvasztott kátrányban vizisíelnénk, de
lagálább nem kellene hozzá mosolyogni.
dr Máriásban az a
nagyszerű, hogy soha sincs szabadságon, tehát ha lejön a színpadról,
pontosan olyan komplett hülye, mint amikor felmegy, nem játszik szerepet,
élete és hétköznapjai, beszélgetései, járása, minden megnyilvánulása
művészet, nem kell csinálnia semmit, csak lenni, és máris kész az alkotás,
mintegy létezése melléktermékeként. A sok vesztes meg izzad, míg a mester
művészetet szarik, eszik, beszél, van. A rakendroll az nem egy tánc, nem
is kettő. Amikor reggel nem kell felpakolni a sminket, rakendrollra
ébredünk, és arra alszunk el.
A Tudósok zenekar a 80-as évek
második felében alakult Újvidéken, drMáriás vezetésével, amikor is a
zeneakadémia tanulmányait kezdte megunni, s eldöntötte, hogy jazz-,
kortárs- és filmzenei tevékenysége után más vizekre evez, s kibogozza az
Ismeretlent az Adott pillanatból. Mivel a racionális ismereteket nem
találta kielégítőnek, olyan csapatot állított össze, akiknek a
tudatalattiba ugyancsak közvetlen volt a napi bejárásuk, s közvetlen
ösztönös zenéjük megvalósította a Tudatalatti Szimfóniáját.
2000
végén a zenekar új anyagot készít. Szentendrén szobastúdiót állítanak fel
Kovács Benedek jóvoltából, s ismét befelé fordulnak. Decembertől 2001
márciusáig készítik el új lemezüket, a Szupergyár című opuszt. Lendületes
dzsungel-jazz, parapunk, pop-doboz és kafkai keringők. A lemez a közismert
Tudósok-i hangnemben szól az Új Termelés Világáról, s azon belül alkotja
meg a szellemi túléléshez nélkülözhetetlen dzsungel-csomagját humorral,
vérrel, szenvedéllyel. Az anyag új távlatokat nyit zenéjükben részben az
új tag, Endrei Dávid basszusgitáros csatlakozása révén, részben pedig a
konkrétabb zenei kifejezésnek köszönhetően. Május 12.-én Pesten először
lesz először hallható a Szupergyár anyag, a Tudósok lemezbemutató
koncertjén. A Szupergyár projektben lendületesen új, barátságos és
szenvedélyes dalok szólnak a Győri Kekszgyártól a Világegyetem legújabb
problémáiig. A zenekar vendége-tagja lesz Rátgéber László, a PVSK és a
magyar női kosárlabda válogatott vezetőedzője, aki előadja gyermek- és
ifjúkori szerzeményeit, emellett más kiugró Tudósok fognak a nagyérdeműnek
sok örömet szerezni. Ezt követően Pozsonyban, Hollandiában,
Németországban, Franciaországban, Csehországban és a Délszláv
utódállamokban kerül az anyag idén bemutatásra.
(Sziget.hu, 2001 május 13)

Najmányi László: Szupergyár Gondolatok a
Tudósok új lemeze kapcsán
Ültem a Bazovsky galériában,
Konkoly-Thege György remek útiképeit bemutató kiállításának megnyitóján és
a nagysikeru európai turnéjukról éppen visszaérkezett Tudósokat
hallgattam. A zenekar instrumentális számokat játszott, minimalista,
hangminták inspirálta, elektronikával felturbózott, feszített tempójú
kompozíciókat, drMáriás őszinte érzelmektôl fűtött, bravúros szaxofon- és
trombitaszólóival. A zene élt, ott született a helyszínen. drMáriás
beszélni tud zenéjével. Erre csak a legnagyobbak képesek. Ezen az estén
is, mint minden estén, amikor az utóbbi években a Tudósokat hallgattam, ez
a nagyszerű művész történeteket mondott szaxofonjával és trombitájával. Az
adott nap történeteit, amelyeket a koncertek előtt, szavakban már
hallottam tőle, eseteket, tanulságokat és a művész érzelmi reakcióit
mindarra, ami vele megesett, éppen akkor, vagy nem sokkal azelőtt. A
zenében felismertem szavai artikulációját, a minden hülyeséget legyőző
nevetést, az éber ember hűvös nyugalmát a szabadon áramló érzelmek
mögött.
Az utóbbi hetekben eurojazz, másnéven jazz&bass
lemezeket hallgattam, kortárs skandináv és francia művészek lemezeit. Ez a
legprogresszívabb zenei irányzat ma, különösképpen még kereskedelmileg is
sikeres. Az eurojazz muvészeinek sikerült igényes zenei üzenettel
meghódítani a lemezpiac vásárlóinak meghatározó csoportját, a táncolni
szerető fiatalok tömegeit, így kiszabadult az elitkultúrából, a művészeti
galériákból és a kevesek által látogatott jazzklubbokból és kapcsolatba
lépett azokkal, akiket az elitkultúra mélységesen lenéz, a
discoközönséggel.
drMáriás játékát figyelve önkéntelenül
összehasonlítottam őt az eurojazz sztárjaival és ha különbséget éreztem,
az mindíg drMáriás javára történt. Ugyanolyan fölényes virtuozitással
játszik, mint ők, ugyanúgy a saját életét meséli el, mint azok. A
különbség drMáriás javára abban áll, hogy az ő történetei mögött valódi
életkaland sötétlik. A balkáni háborúból megszökve Magyarországra
költözött, nem tovább. Megjárta tehát a poklokat és nem bolondult meg,
mint jórészt mindenki körülötte. El tudja mondani, ami vele történt,
szavakban, képekben, zenével. Minden lépésért meg kellett küzdenie,
európai számára elképzelhetetlenül erős gravitáció ellenében, és most
mégis repül. Neki joga van beszélni, mert van mit mondania és ki is tudja
fejezni magát. Nem kellemes ambiencia az, amit tovább ad, hanem a mocsok,
a szégyen, a kétségbeesés, a véget nem érő horror. drMáriás több mint
zenész, több, mint művész. Nem gondolatok híjján fest, ír, énekel.
drMáriás kommunikátor. Egy atomerőműnyi energiát bízott rá a sors és ő
pontosan tudja, hogy missziója van. Nem lehet megállítani. Tanúságtételre
van programozva és arra, hogy bármiféle eszközzel el tudja mondani azt,
amit észlelt, úgy, ahogy történt. Sorozatban állítja ki képeit, egymás
után jelennek meg könyvei, lemezei. Zenéjével, írásaival, festményeivel
nem hipnotizálni akar, hanem közöl. A legrosszabb hírt, ha más
nincs.
A Bazovsky galériából hazatérve feltettem a Tudósok
Szupergyár című lemezét. Ez a Tudósok eddigi legteltebb hangzású lemeze. A
Szupergyár arról szól, amiben élünk. drMáriás írásai engem Kafka és Henry
Micheaux történeteire emlékeztetnek. A szövegeket mindíg ugyanaz a
karakter mondja el, aki a választott szavakból, logikából, észjárásból
rekonstruálható. Egy olajjal és kénsavval átitatott gyárudvaron
nitrohígítótól, vagy fagyállótól részeg, élete során kizárólag avas
disznózsírral táplálkozó szaki, ugyancsak részeg és testük minden
sejtjében mérgezett haverjait szórakoztatja rémtörténetekkel
ebédszünetben. Hol kurjongat, hol gajdol, hol zsolozsmázik, mint egy
misebortól részeg pap, hol ordít, hol suttog, s amikor kifogy a szavakból,
belefúj egy marmonkannába. Ő az, akit a dalok előadása során drMáriás
testileg is megjelenít. Az író az emberalatti létet járja, a zenész a
csillagokat célozza meg, a festő fest, a tudós találmányokon töpreng,
mindez egyszemélyben.
(Élet ÉS Irodalom, 2001 július 27.)

a Tudósokról...
A Tudósok zenekar a 80-as évek
második felében alakult Újvidéken, drMáriás vezetésével, amikor is a
zeneakadémia tanulmányait kezdte megunni, s eldöntötte, hogy a jazz-,
kortárs- és filmzenei tevékenysége után más vizekre evez, s kibogozza az
Ismeretlent az Adott pillanatból.
Mivel a racionális ismereteket
nem találta kielégítőnek, olyan csapatot állított össze, akiknek a
tudatalattiba ugyancsak közvetlen volt a napi bejárásuk, s közvetlen
ösztönös zenéjük megvalósította a Tudatalatti Szimfóniáját. Ezek az
egyébként igen jó zenészek elég különös egyéniségek voltak: a gitárnál
Srbo volt, aki űrhajót épített panelszobájában súlyos deszkalapokból és
rézelemekből, Suki volt a bassusgitáros, aki állandóan tudatmódosító
szerek hatása alatt volt, Joka a dobos, aki feketeöves judo-s és
tapasztalt meditáló, Bada Dada, a gyermekhangú neofolklorista multiművész
énekelt, s drMáriás volt a karmester, ideológus, szaxofonos és
trombitás.
A zenekar fellépései leginkább a Totális Közös Élmény
eszméjéhez voltak közeliek, a javarészt rögtönzött zenei és költészeti
elemek szinte robbantak, s töltötték meg a levegőt a totális Itt és Most
rítusának keretében. 91-ben drMáriást a Vukovári csatába akarják
vinni, ám ő másfelé veszi irányát, s doktortáskájával Budapesten folytatja
zeneterápiás tevékenységét. Új zenésztársakat keres, s első igazi partnere
a zenekar máig is egyik alappillére Kovács Bence, aki az Ex-Bizottság
vezető tagjainak szinte valamennyi fontos formációjában addig
kulcsszerepet játszott. Emellett Tóth Gábor performance- és zajművész,
Walter Hollinetz bécsi jazz-szaxofonos, Oláh Immánuel kiváló dobtehetség,
Dóra Attila buddhista szaxofonos és emellett sok más alkalmi társ fordult
meg a csapatban, többek között Wahorn András, feLugossy Laca, Roskó Gábor,
Kokó, Boris Kovac és mások.
91-ben jelenik meg az első kiadvány,
az Atom-atom, az a harcom című kazetta, mely alkalmi dokumentumokból
összeálló kollázs a kezdeti korszakból, koncertek és négysávos
szobafelvételek. Az együttesről klippet készít a Pilot Productions, melyet
többször bemutatnak Angliában és Európa-szerte. 92-ben Bada is Pestre
költözik, így kettőjüknek számos közös kiállítása, performance-a, költői
estje is lesz a koncertek mellett, főleg tárlatmegnyitókon. 93-ban
jelenik meg a második hanghordozó, a Ne aggyad az agyad, mely a
nyolcnégyzetméteres Wahorn-stúdióban készül el tízszer fél nap alatt. A
számok dalszerűek, s ezt szeretettel fogadja a közönség, jórészt
megtanulva őket fejből. Az Apa kocsit hajt Bada-szám egyenesen sláger lesz
jórészt a szilveszteri Megáll az Év Geszti-műsorban lehozott klippnek
köszönhetően.
95-ben jelenik meg a Repülő tudomány anyag CD-n és
kazettán, mely a partizánjellegű stúdiós feltételek között megvalósult
számok mellett koncertfelvételeket tartalmaz a Bercsényi Tudósklub
legendás rendezvényeiről, s ekkor jelenik meg drMáriás és Bada Dada
impozáns képzőművészeti és irodalmi albuma, az Égevő is. 97-ben Bada
magánéleti konfliktusok miatt Újvidékre költözik. A zenekar folytatja
munkáját, immár nélküle. Az ő távozása előtt Dezső Tóni válik a zenekar új
tagjává, kezében basszus-gitár és szaxofon. Szembenézve az immár hetedik
éve tomboló jugoszláv háborúval lemezt készítenek, melyekkel az
érthetetlen pusztításra válaszolnak. A Tisztatiszt felvételei már a
hitelesség miatt is Jugoszláviában készülnek, s CD-Rom és kazetta
formájában jelennek meg színes füzettel, mely Máriás tematikus rajzait,
festményeit, szövegeit tartalmazzák.
98 telén a zenekar
Szlovéniában játszik sok koncerttől feszülő turnén. Tíz nap alatt hét
koncertet ad, s emellett egy vadonatúj lemezanyagot hoz össze s vesz fel.
A hideg, a szél, a kialvatlanság ellenére igen gazdag anyag készül el az
alkotói önkínzás és önmagába nézés eredményeként: az Öntudomány (”A
legerősebb és legszebben összerakott Tudósok anyag, ami valaha.“ Új
Péter). A csapat új tagja a nagyszerű fiatal dobos, Bartha Krisztián.
99-ben az együttes a világ néhány igen rangos fesztiválján és
koncerttermében fordul meg az együttes sikerrel: a New York-i Knitting
Factory-ban, a Millenium-ban, az Athology-ban, az Amszterdami
Paradiso-ban, a Rotterdami Dodoramaba, a Brüsszeli Cinema Novaban, a
prágai Alternativa-n, a belgrádi Ring-ringen, a zágrábi KSET új-jazz
fesztiválon, Bécsben, Berlinben, Kassel-ben és másutt. Felmerül egy angol
nyelvű kiadvány kiadásának igénye, s megjelenik a New York-i és
Amsterdam-i koncertek felvételeiből a Nice Plain, vagyis a Szép a puszta
című lemez Máriás New York-ban kiállított rajzait és angolnyelvű szövegeit
tartalmazó könyvvel együtt. 2000 végén a zenekar új anyagot készít.
Szentendrén szobastúdiót állítanak fel Kovács Benedek jóvoltából, s ismét
befelé fordulnak. Decembertől 2001 márciusáig készítik el új lemezüket, a
Szupergyár című opuszt. Lendületes dzsungel-jazz, parapunk, pop-doboz és
kafkai-keringők. A lemez a közismert Tudósok-i hangnemben szól az Új
Termelés Világáról, s azon belül alkotja meg a szellemi túléléshez
nélkülözhetetlen dzsungel-csomagját humorral, vérrel, szenvedéllyel. Az
anyag új távlatokat nyit zenéjükben részben az új tag, Endrei Dávid
basszusgitáros csatlakozása révén, részben pedig a konkrétabb zenei
kifejezésnek köszönhetően.
Május 12.-én Pesten először lesz először
hallható a Szupergyár anyag, a Tudósok lemezbemutató koncertjén. A
Szupergyár projektben lendületesen új, barátságos és szenvedélyes dalok
szólnak a Győri Kekszgyártól a Világegyetem legújabb problémáiig. A
zenekar vendége-tagja lesz Ratgéber László, a PVSK és a magyar női
kosárlabda válogatott vezetőedzője, aki előadja gyermek- és ifjúkori
szerzeményeit, emellett más kiugró Tudósok fognak a nagyérdeműnek sok
örömet szerezni. Ezt követően Pozsonyban, Hollandiában, Németországban,
Franciaországban, Csehországban és a Délszláv utódállamokban kerül az
anyag idén bemutatásra.
Lemezek: 2001 Szupergyár 1999 Szép a puszta - Nice
Plain - Live at the Knitting Factory and Paradiso 1998
Öntudomány 1997 tisztAtiszt 1995 Repülő tudomány 1993 Ne aggyad
az agyad ! 1991 Atom-atom az a harcom !
|