A balkáni tahó

2012

Noran Kiadó

Festőművészeknél szokás, hogy a kész vagy félkész munkát megnézik a tükörben, vagy ha nincs tükör, fejjel lefelé. Úgy azonnal kijönnek a hibák. Minden elrajzolt vonal, eltolt arány megmutatja magát. Amikor egy húzásra elfogyasztottuk drMáriás új regényét, és éjjel egy körül kiesett a kezünkből a könyv, ilyen festős tükörtrükknek tűnt az egész. Amelyben a közelebbről meg nem nevezett nemzetiségű balkáni őstulok, a háború elől Svájcba menekülő Denis tükrében látjuk a dekadens, narkós nyugatiakat, míg a nyugatiak torz tükrében felvillan a szaporodást az élet lényegének, a vérbosszút normális velejárójának tekintő, félállati gondolkodású Balkán, ahol a kecskéknek kicsit több joguk van, mint a nőknek, de azért a kecskéknek is nagyon rossz.

Ebből pocsék regényt lehetett volna írni. Balkán-romantikus szemetet, mint ami zenében a Boban Markovic Orkestar vagy azok az olasz filmek, amelyekben Goran Bregovic, a Balkáni Őserő megmenti a főhősnőt saját magától.

Nem ilyen. Hanem egy groteszk dupla tükör, amelyben egysze­rűen jobban látszik minden – és miután a történet agyament kanyarain jól kiröhögtük magunkat, akár el is gondolkozhatunk.

Denis, aki valami isten háta mögötti faluban szocializálódik, a háború közepéből, konkrétan egy tömegsírból kimászva indul el, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát, és új Elvisként berobbanjon Amerikában. Svájcig jut, ahol Angelique, egy leszbikus, narkós pultoslány egy foglalt házba menekíti, ahol az újbalos házfoglalók épp a G8 csúcs ellen készülnek, csak előtte még végigélik a szokásos napjukat, ki a művészet, ki a világjobbító szónoklat, ki a szexuális aktivitás, ki a he­roin jegyében. Denis, aki azonnal beleszeret Angyalkába, pedig hozza a saját szabályait és új vendégmunkás barátait a házba, amelyek és akik viszonylag egyszerűek: a nőket vagy feleségül kell venni, hogy sokat szüljenek, vagy meg kell erőszakolni, vagy meg kell ölni, a férfiakat pedig csak meg kell ölni, ezenkívül még fontos az evés és az ivás. A nyugati kalandok csúcsa, amikor Denis egy hülyére vett milliomos csekkjével és lenyúlt meghívójával a zsebében, immár a tüntetések vezéreként, alterglobalista ikonként bejut a világ vezetőinek tanácskozására, ahol ő azt hiszi, hogy az amerikai elnökből csinált hülyét – közben rajta röhögnek. Kissé zavaró, hogy az érezhetően 2000-es évek közepi, végi foglalt házas, tüntetős fíling keveredik a délszláv háború elejének idejével, nem derül ki, hogy Denis hány évet tölt Svájcban – de nem kötözködünk. Szóvá tehetnénk azt is, hogy néhol még paródiának is sok az a többoldalnyi blabla, amit a házfoglalók összehordanak jogról, pénzuralomról, erőszakmentességről és kegyelemről – utóbbi egyébként valós ütközőpont Dél és Nyugat között.

Amikorra pedig eljutunk oda, hogy az időközben a balkáni nőideál jegyében egy régi katonai bunkerben bujkáló afrikai hullarabló sebész által átszabott Angelique-kel Denis visszaszökik a Balkánra, ahol belelövik az árulóknak fenntartott tömegsírba, már egész máshogyan látjuk a történetet – nem gondoltuk volna, hogy egy ennyire groteszk, ugyanakkor félelmetes őstulok a görög tragédiákat idéző finisben érvényes hőssé magasztosul.

Vagy csak az olvasó attitűdje okozza a káprázatot? Nem hisszük. A balkáni tahóban bizony megbillen a tükrök egyensúlya, és a végére tisztán látszani kezd, amit sejtettünk: drMáriás egy kicsit összekacsint az őstulokkal. A fentiek fényében talán különösen hangzik, hogy ez egy szép könyv. Pedig az.
Péntek Orsolya