dr Máriásban az a nagyszerű, hogy soha sincs szabadságon, tehát ha lejön a színpadról, pontosan olyan, mint amikor felmegy, nem játszik szerepet, élete és hétköznapjai, beszélgetései, járása, minden megnyilvánulása muvészet, nem kell csinálnia semmit, csak lenni, és máris kész az alkotás, mintegy létezése melléktermékeként. A sok vesztes meg izzad, míg a mester muvészetet szarik, eszik, beszél, van. A rakendroll az nem egy tánc, nem is ketto. Amikor reggel nem kell felpakolni a sminket, rakendrollra ébredünk, és arra alszunk el.

(Para-Kovács Imre, Sziget.hu)

"A doktor úr alkotói módszere egyébiránt végtelenül egyszerű. Vesz egy agyament ötletet, helyzetet, képet vagy víziót, és azt tekeri-csócsálja-csavarja, ameddig csak a szuflájából futja, nyelvileg. Ez az ötlet több esetben egyetlen- egy közléselem, állítás, nyelvi tény csupán, az variáltatik eltökélten, repetitív módon, monomániás szisztematikussággal, míg végül ez az egész őrületes szóparádé kompakt művé összeáll. Az ismétléses szerkezetek valósággal sulykolják bele a fejbe a tömör kijelentéseket, egyre beljebb viszi az olvasót az erdőbe a szöveg, de minduntalan rákoppint az orrára: ne siess, rögzítvén újra meg újra a közben persze módosult, ámde stabilan fixált kiindulópontokat. Épp ezért nem lesz e teljesen elszállt agyműködés nyelvi lenyomata átlátszóan hatásvadász: az abszurd, nonszensz elemek orgiáját, melyben egy könnyűkezű poénmájsztró önfeledten, feloldódva önélvezne, itt egy magához is kíméletlen művész fegyelmezi. Aki, ha jól hallom ezt a könyvet, s jól látom a szövegek mellett sorjázó, elképesztően jó szénrajzokat, eléggé kétségbeesett. Legalábbis nem viccből szórakozik, vagy nem azért, mert ráér, hanem önnön sötétebb felét, fenyegető démonait, szorongását vicceli el. Így lesz egyszerre - ahogy Parti Nagy írja a borítón - dadapetőfi egyfelől, aki játékba oldva opponálja a művészi önkifejezés honi hagyományának súlyait, terheit, tragikus hangoltságát és ballasztszerű tétjeit, másrészt pedig olyan alkotó, akinél az infantilis dadaelem nem pityke, öncél, divat vagy dekoráció, hanem a belső képek kivetítésének egyedüli lehetséges, önterápiás célzattal is bíró, autentikus eszköze. Ezért van az, hogy amikor tizenkilenc sorban egymás alá írja azt, két ízben is, ami szerintem tényszerűen nem igaz, hogy szép a puszta, nevezetesen, akkor avval eszemben sincs vitatkozni. Azt én neki elhiszem.
Úgyhogy drMáriás meg van véve nálam, mert letette az asztalomra ezt a könyvet, vagyis az érdemi részt - a munkát tehát - nem spórolta meg. Hogy megírja és megrajzolja mindazt, ami túl van a szerepen, hogy az arc, az imidzs mögött is rögzítse az időben magamagát. Fontos könyve túlnő minden irányzaton, trenden és kategórián, roppant erős nyelvileg és rajzilag egyaránt, s ami ritka, egyenletes színvonalú, mint a Bőrös család Lentiben: amikor megkérdezte a családfő, melyik kell, vitéz úr, Gizi, Piri, Rozi, Bözsi vagy esetleg a mama maga, idősebb Pirike, nem is tudott a katona hirtelen dönteni, melyik faroljon neki a kerítésnek felhúzott szoknyával, jó volt mindegyik."

Keresztury Tibor a szép a puszta című kötetről, Mancs, 2001
Kalligram-iNteRNeTTo, 1999, kb. 250 oldal, 800 Ft

"drMáriás vers-, rajz- és zenemuvész munkásságában a jelenkori magyar muvészet egyik legsajátosabb világa körvonalazódik. Nemcsak mufaji összetettsége folytán, hanem mert a század elso felének filozófiai megközelítéseit meghaladó ízig-vérig mai nihilista pozícióból igyekszik
hozzányúlni ahhoz a kényes témához, amit úgy hívunk: a Semmi. Ami ez esetben azt jelenti, hogy a már-már horrorba torkolló (ön)destrukció, a csontokig hatoló (ön)irónia, a legképtelenebb költoi látomásokat
eredményezo abszurdum nyelvi fogásai válnak írás- és rajzmuvészetének stiláris foglalatává."

(Szombathy Bálint Élet és Irodalom XLV. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM, 2001. augusztus 17. )

drMáriás írásai engem Kafka és Henry Micheaux történeteire emlékeztetnek. A szövegeket mindig ugyanaz a karakter mondja el, aki a választott szavakból, logikából, észjárásból rekonstruálható: egy olajjal és kénsavval átitatott gyárudvaron nitrohígítótól, vagy fagyállótól részeg, élete során kizárólag avas disznózsírral táplálkozó szaki, aki ugyancsak részeg és testük minden sejtjében mérgezett haverjait szórakoztatja rémtörténetekkel ebédszünetben. Hol kurjongat, hol gajdol, hol zsolozsmázik, mint egy misebortól részeg pap, hol ordít, hol suttog, s amikor kifogy a szavakból, belefúj egy marmonkannába.
Az író az emberalatti létet járja, a zenész a csillagokat célozza meg, a fest[ fest, a tudós találmányokon töpreng, mindez egy személyben.

(Najmányi László, Élet ÉS Irodalom)

 

drMáriás a Wikipédiában, a szabad lexikonban.